Gyógyhatás
A terület ásványvíz forrásait a felszín alatti vizekben oldódó gázak hozták létre.
Mivel más-más vegyi összetételű rétegeken haladt át a szénsavas víz, a legváltozatosabb összetételű forrásvizek fakadnak itt. A Csiszárfürdő forrásai a völgy bal oldalán a Csomahegyből törnek felszínre. Ezek az ásványvíz források jelentették a fő vonzóerőt az idelátogatók számára.
Az ásványvíz források tették a múltban is ismertté és keresetté a környéket, s e vizek felhasználása még napjainkban is jórészt az évszázados tapasztalatokon alapszik.
Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a szénsavas-, konyhasós-, vasas, meleg fürdőket eredményesen használják reumás betegek. A szénsavas (borvizes) hideg medencékben fürdőzők szív- és érrendszeri betegségei határozott javulást mutatnak.
Gyomorsavtúltengés, valamint ezen az alapon fennálló gyulladás kedvezően alakul az Imola-forrás vizének fogyasztása során, savhiányosoknak pedig ajánlható a Jordán vagy a hideg fürdők feletti, erdőszéli források ásványvize.
A mofettákat, vagy népiesen „gőzlőket" elsősorban a reumások és érszűkületben szenvedők keresik fel.
Az egymástól igen kis távolságra felbukkanó borvizek Bálványosfürdő természeti kincsei, és a torjai Büdös-barlang mellett, hírnevének megalapozói.
Csiszár Dénes feredője
Az első forrás felfedezése után Csiszár Dénes tovább kutatott és alig 10 méter távolságra
felfedezett egy újabb forrást, erőszakosabbat, akaratosabbat.
Medencét ásatott, mit
a csíki bércek kőrise adta araszos gerendák fogták közre, megzabolázva a
bővízű forrást. Megszületett az első Feredő
s vele együtt egy majdani fürdőtelep
álma.
<
A Csokoládés
Az első medence nevet is kapott színe (sötét, barnás-vörös) alapján Csokoládés lett a neve. A négyszer négy méteres medencében legalább tíz, tizenöt forrás versenyzett egymással, hogy melyik képes magasabbra dobnia borvizet, s nem egy, arasznyira feldobta a csokoládészínű homokot is. A fürdőzők előszeretettel telepedtek rá egy-egy ilyen forrásra és azt mondták, ezek a forintos helyek.
A húsz-huszonkét foknál még nyáron sem melegebb borvízben fogvacogással kezdődött minden fürdőzés, de öt-hat perc után az volt az ember érzése, hogy kicserélték a vizet és valami csodálatos erecskén árad a meleg, amelynek szinte csípős ereje előbb a lábakat, majd az egész testet járja, megmelegíti. Így aztán a fogat vacogtató kezdetből félórás, sőt, egyórás fürdőzések lettek, és amikor a fürdőző kijött a vízből, teste olyan vörös volt, mintha leforrázták volna. Vásárhelyi mondás szerint három-négy ilyen fürdőzés elegendő volt arra, hogy egy esztendőre elűzze a reuma és hűlés okozta fájdalmakat.
Az összes medence közül ez helyezkedik el a legmagasabban. A vastag deszkával bélelt ( 7x5m ) medencét öltözőfülkék vették körül. Kénsavas vizében szénsav és timsó is keveredik. Nyugtató hatása miatt különböző idegbetegségek gyógyítására is alkalmas.
<
A Timsós
50-60 m távolságra a Csokoládéstól új , bővizű forrást észleltek. Színe zöldessárga. Ez lett a Timsós. Természetesen itt is azonnal napozót építettek és L alakban 12 öltözőkabint. Forrásai nem voltak olyan erősek, mint a szomszédaié, de a vize jobban felmelegedett és bizonyos női bajok gyógyítására hatásos volt.
<
A Gyermekmedence
Jórészt be se fejezték a Timsós építését, máris közbül megásták a Gyerekmedencét, nagynak, kicsinek legnagyobb megelégedésére. Most lett csak igazán mozgalmas az élet. De az igények, ötletek egyre sokasodtak. Ez volt különben a legkisebb gyerekek kedvence is, mert a víz mélysége alig volt több hetven centinél.
<
A Vallató
A Timsós alatt, az oldalban két bővizű kis medence szűletett: az Ikrek, melyek később a Vallató nevet kapták. Az a hír járta annyira hideg a vizük, hogy bárkit belelógatnak, bevallja „bűneit”. Kimondottan fürdésre nem is használták, csak néha-néha egy-egy bajnok hűsítette magát bennük.
Bikarbonátos, klóros-nátriumos, szénsavas víz zöldessárga színű a medencében. Különböző ideg- és női betegségek, valamint a reuma kezelésére alkalmas.
<
A Hamvas
A Timsós alatt alig 10 méterre ismét csodával szolgált a természet. Jéghideg, bővízű forrás fakadt, mely forr mind a lúg. A szénsav oly erővel tör fel benne, hogy megnyugvása nincs, meg nem ülepszik soha. Ez a Hamvas, (Hammas), Kitűnő gyógyvíz. Reumások, érbetegek, köszvényesek vagy makacs sebbel bírók váltogatják egymást benne . Senki sem bírja 10 percnél tovább, mivel meg lehet fázni benne. Először a fürdőző bőre kipirosodik. Sőtétebb színre vált a beteg rész, majd melegség járja át az egész testet. Az igazi kúrát az adja, ha a gyógyulni vágyó szép óvatosan lehajol, ügyelve nehogy túl közel kerüljön a vízszinthez, mert a kénes levegőből egy lélegzetvételnyi is igen kellemetlen, sőt veszélyes is lehet, majd óvatosan a lépcső alatti csendesebb vízfenékről kiemel egy marék jóféle iszapot. Ha azt beteg tagjára keni, majd a jótékony napfényen ezüstfehérre szárítja, s utána szintén a Hamvas vizével lemossa, s ezt naponta 3 alkalommal, kétszer délelőtt, 1 alkalommal pedig délután megismétli. Tíz nap után úgy érzi mindene fáj, ám őszre kelve nincsenek a tavalyi panaszok. A kibogosodott lábak, kezek most hálálják meg a nyári kényeztetést. A megfáradt derék egyenesebb, s könnyebbé válik a fejsze nyele is. Nemhiába, ilyenkor egyre többször hallik Csiszár Dénes neve.
A Hammas-fürdő medencéjében szürkésfehér, kolloidális kénnel dúsult ásványvíz buzog. Ezt a vízet régóta a visszérgyulladás kezelésére használják, de az ekcémák gyógyhatásában is bevált. A szürkés vízzel buzgó kis medence ( 2x2 m) a Szemvíz-forrás közelében található.
<
A Szemvíz-források
A Szemvíz-források a Csiszár-patak mocsaras forrás vidékének bal szélén található, a meleg fürdő vízgyűjtő medencéjének közelében, kb. 60m-re a Mogyorós-forrástól. Nincsenek foglalva, kis hozamúak, de kolloidális kén- és vastartalmuk nagy. Körülöttük erősek a kénhidrogén kigőzölgések. Régóta használják szemgyulladások kezelésére borogatás, pakolás és lemosás formájában.
A források vegyelemzéséből kiderült, hogy enyhén szénsavas (500mg/l ), bikarbonátos, kálciumos, kénes, vasas vizek, 6,05-ös pH-val. Össz ásványisó tartalmuk kicsi: 1340 mg/l.
<
A három legjelentősebb, ivókúrára használt forrás a Csiszár-patak jobb partján a fősétány közelében helyezkedik el. Szintben alulról felfele haladva a Jordán-, a Zsófia- és Mogyorós-forrásokat találjuk, amelyek kishozamúak, vizük tiszta, enyhén szénsavasak, vasasak, kénesek és radioaktivak.
A Mogyorós-forrás
A Mogyorós-forrás fennt, a strand medencéje fölött, az erdő szélén fakad. Hozama 0,01-0,02 l/s, szabad széndioxid tartalma 1800-2300mg/l. A vizében oldott ásványisók mennyisége 3474 mg/l. Ez a forrás is enyhén rádioaktiv 205,4pCi/l. Hatása hasonló a Jordán-forráséhoz,de a vérszegénység és a savtalanság leküzdésére is sikerrel használható.
<
A Zsófia
A Zsófia- (a régi Csiszár-) forrás sétány bal oldalán, a Jordán-forrás fölött található. Vlamikor faköpübe foglalt, védőtetővel ellátott forrás. Hozama 0,01-0,03l/s, szabad széndioxid tartalma 1800-2300mg/l értékek között változik. Össz ásvásnyi sótartalma 1500-2440 mg/l, rádióaktivitási foka 207pCi/l.
<
A Jordán
A Jordán-forrás a sétány alatt a Csiszár -patak jobb partján, a meder közvetlen közelében helyezkedik el. Hozama 0,02-0,06l/s. Artézi jellegű, össz ásványi sótartalma 2409 mg/l. Szabad széndioxid tartalma 1600-2100 mg/l. Az epe és veseutak gyulladását, elzáródását gyógyítja.
Tovabbi információk: a Csiszár és Bálványos 1990-ben
.