Sajtó

Torja elvesztette Csiszárfürdőt

Hírmondó, 2012. március 28., szerda

AttilaA tavaly Torja önkormányzatának sem volt egyszerű beosztani megnyirbált költségvetését úgy, hogy jusson is, maradjon is a legfontosabb tervek kivitelezésére. A beütemezett munkálatok egy részét idénre kellett halasztani, tudtuk meg Daragus Attila polgármestertől.

– Azért a tavalyi évnek is voltak látványos megvalósításai...

– Legnagyobb büszkeségünk a sportcsarnokunk, melynek építéséhez mintegy félmilliárd lejjel járultunk hozzá. Haladtunk a vízvezetéssel is, természetesen a rendelkezésünkre álló pénz függvényében. A falu nagyobb részébe önerőből fektettük le a vízvezetékeket, már csak a mellékutcákba kell bevezetni a vizet.

– Télen is dolgoztak az erőgépek, ami kissé szokatlan.

– A patakmedreket takarítottuk ki a Munkács-részen, mert csak télen lehet rámenni a termőföldekre. Sikerült a katolikus templomnál is megerősíteni a martot.

– Mi az, amivel adósak maradtak a lakosság felé?

– Be kellene fejezzük a gázvezetést, annak ellenére, hogy kevés az igénylő. De adósak vagyunk még a két halottasház átadásával is, ugyancsak a pénzszűke miatt haladtunk lassabban a munkával. A kényszerleépítések a kőműveseinket is érintették, s ez hátráltatja az elkezdett építkezéseket. Így jártunk a közösségi házzal is.

– Idén mivel teszik emlékezetesebbé a Torja-napokat?

– Fel szeretnénk avatni Apor Péter bronzszobrát. Ezen kívül még számos látványossággal készülünk, de ezeket meglepetésnek szánjuk.

– Igazak a hírek, miszerint nem sikerül visszaszerezni Csiszárfürdőt?

– Sajnos, igaz. Elveszítettük Csiszárfürdő visszaszerzésének lehetőségét. A megyei tanáccsal társultunk a cél érdekében, hogy egy liciten megvásárolhassuk a borvízforrásokat, de a Csiszár család leszármazottja, a mi ajánlatunk fölé licitált, kénytelenek voltunk kiszállni az árverésből 225 ezer lejnél. Ezt az összeget valószerűtlennek tartom, hiszen még ugyanennyire lenne szükség a hely rehabilitálására. Félek, hogy elveszítve az esélyt, úgy járunk, mint a sípályával. Annak idején Torja tanácsa pénzt szavazott meg a sípálya létrehozására, hiszen egy osztrák befektető hozta volna a felvonót, de a terület bérbevételét megakadályozták. A létesítmény pedig azóta sem jött létre.

– Torja nagy reményeket fűz az új aszfaltúthoz, mikor válnak valóra az ígéretek?

– Már a tavaly vártuk az út rendbe tételét, de elmaradt. Az idénre ismét megígérték, de tartok attól, hogy a nyárra tervezett munkálat az árverések miatt elhúzódik. – Megérkezett a tavasz, kezdődnek a mezőgazdasági munkálatok, hogy állnak a földek visszaszolgáltatásával? – A visszaszolgáltatásnál azok a területek maradtak el, amelyek per alatt voltak. Inkább az a gond, hogy a birtoklevelek kiállítása a földfelmérő szakcég munkájától függ, s mivel nagyon lassan haladnak, ez elégedetlenséget szül. Ha rajtam múlna, két hét alatt befejezném, mert nem szeretem, hogy elégedetlen emberek vegyenek körül.

Jancsó Katalin

http://www.hirmondo.ro/web/index.php/korkepek/torjai-korkep/22398-Torja-elvesztette-Csiszrfrdt.html